vasárnap, november 22, 2009

● Yuki No Hana - PHS biográfia

Park Hyo Shin 1981. december 1-jén született Dél-Koreában. Koreai énekes, akit a különleges hangja tett igazán híressé. (Az emberek azt mondják, hogy olyan hangja van, mint a husky-knak.:D) A legtöbb ember Mika Nakashima japán énekesnő "Snowflower" című számának feldolgozása révén ismeri a nevét.
1999 decemberében debütált a zenei iparban. Hobbija a számítógépes játékok, az erőssége az éneklés, mottója pedig, hogy tanulj meg szeretni másokat és válj boldoggá. Közeli barátai az énekes Sung Si-kyung és a szintén zenész Park Hwayobi.
Albumai a 해줄 수 없는 일, Second Story, A Tribute to 들국화, Time-Honored Voice, és a Soul Tree címet viselik.


● Park Bom : Te és én



Nem régen, talán 10 perce, hogy megtaláltam ezt a videót. Teljesen véletlenül. Belenéztem. Na, az eleje elég érdekesen indult. :D Aztán elindult a zene is, meg pörögtek a történések és kibontakozott az a szomorú, de romantikus történet. A dal nekem nagyon tetszik, a klip pedig szerintem nagyon sirató.. T__T
Park Bom-ról annyit kell tudni, hogy másik neve Jenny Park és a 2NE1 lánycsapat tagja.

szombat, november 21, 2009

● Love, Winter Breeze és My Girl

Néhány klip a Xing-től. Felülről->lefelé, jelen->múlt.



● Xing Star

A XING (a "Crossing in New Genre rövidítése) egy -eredetileg- 8 tagú együttes Dél-Koreából. 2006-ben alapították, a tagok akkor Marumir, Hye Sung, Yume és Kevin voltak.
Első kislemezük az "In your hands" nevet viseli, 2006. december 14-én jelent meg. A népszerűségük gyorsan emelkedett.
Később, januárban, megtartották első koncertjüket. Ezután még több fellépésre jártak, magazinfotózásokra és klipeiket is megjelentették. 2007. július 14-én Marumir kilépett a csapatból. Az ok az volt, hogy szebb jövőt szeretett volna magának. Sok szerencsét kívánt a bandatagoknak, a fanoknak pedig, hogy ne legyen összetörve a szívük. Nem sokkal ezután csatlakozott a hármashoz Poppin' Dragon és ZEN.
2007 augusztusában jelent meg második kislemezük. A címe "My Girl" lett. A rajongóknak nagyon tetszett a lemez és beleszerettek az együttesbe. Egy fellépés alaklmával (a New Star-ban) felfigyelt rájuk a Xing Entertainment.
Második koncertjüket 2007. szeptember 8-án tartották. Mindkét kislemezükről játszottak dalokat és a tagok külön, szólókat is játszottak.
2007 végén aztán drámaian megváltozott a banda légköre. Szeptember 6-án kilépett Hye Sung közlemény vagy nyilatkozat nélkül. 2008 januárjában aztán követte Yume és Poppin' Dragon is. Kevin és ZEN pedig megalapította a "Singing in the Rain" együttest. Végül a Xing újra felemelkedett, immár 7 taggal. A négy új csapattag: Gun, White, Husky és Yoon.
2008. március 17-én jelent meg "T Express" című kislemezük. Ezzel a banda stílusa megváltozott. Az eddigi pop-osabb vonalat felváltotta a dance-esebb hangzás. A lemez kiadása után, áprilisban, Kevin elhagyta a bandát. Ő volt az utolsó tag a Xing eredeti felállásából.. Azóta is hatan vannak.
2008 augusztusában, a Xing két alapítója, Kevin és Ki Bum (Marumir) csatlakozott a U-Kiss nevű együtteshez.
Akkor...

...és most.

● Shooting star, tell me, what’s on your mind now?

Mika Nakashima : Nagareboshi

csütörtök, november 19, 2009

● Jolin Tsai

Jolin Tsai. Egy tajvani énekesnő. Az egyik leghíresebb száma az "A wonder in Madrid". A fiatalok előszeretettel éneklik a karaoke termekben. Ez a fókuszból derült ki. De a leghihetetlenebb, hogy a dal klipjét, ami amúgy Madrid szépségeit taglalja, nem is Spanyolországban készült, hanem SZENTENDRÉN!! Na erre varrjatok gombot. :))

szerda, november 18, 2009

● Karácsonyi ajándék tervek

Bár még csak november közepe van, én már elkezdtem tervezgetni. Általában az ilyen dolgokat utolsó pillanatra hagyom, de ez idéntől megváltozik. Nos az alábbiakban a legközelebbi család és barátok ajándék ötleteit, terveit sorolnám fel.

Nővérem: Eddig úgy áll, hogy egy naptárat kap. Teásat, mivel nagyon szereti a teákat és illik a stílusához. Aztán lehet, hogy csatolok hozzá valamit, de ezt még nem tudom.
Anya+apa: Egyenlőre még nem tudom. Majd kitalálunk valamit.
Mamák: - II -
Nagybátyó: Szintén naptár. Egy nagyon klassz, szivaros.
Chinatsu: (hehe, mivel olvasod a blogom, nem írom le:P)
Dia: Stephen King könyv. De remélem más nem veszi meg neki, amit én.. Ha esetleg mástól is könyvet kap.
Heni: Nagyon fincsi kézkrém és mellé egy könyvet. És kap még egy könyvet még utószülinapi ajándék. Mivel addigra nem sikerült megszereznek..
Ákos: Fúúú.. Nehéz kérdés, de szerintem majd a csajokkal közösen veszünk valamit.
Kriszti, Anita: Nehéz kérdés. Még nem tudom.

Hát ezenkívül még csomó sütit készülök megsütni. Barátoknak valami muffint gondoltam, itthonra pedig szerintem felturbózott mézeskalácsot, vagy valami mást még. Ezt még nem gondoltam ki.

● Sok minden...egyszerre

Azt kell, hogy mondjam, nagyon sokat komolyodtam az utóbbi időben. Sokat változtam. Nem igazán belső tulajdonságok (talán sajnos), mint inkább külső. Szeretnék én is "becsajosodni". Nagybátyó is mindig mondogatja nővéremnek, hogy milyen csajos, meg minden, anyu is mindig noszogat, hogy nőiesebb ruhákat kéne hordanom. Próbálkozom, de annyi ideig bennem volt ez a fiús stílus, hogy nehéz kijönnöm belőle. Kivágott felsőt mééég csak-csak hordanék, de haspólót sosem. Miniszoknya jöhet, de a magassarkúban nem tudom magabiztosan járni. Világ életemben lapostalpúkat vagy sportcipőket hordtam.
Levágattam a hajam, azt hiszem elég csajos nem. Ezzel nincs gond. Arra is rájöttem, hogy a sötét színű körömlakkokat szeretem, ezek állnak jól. Sminkelni szeretek, de folyton elkenődik a pofámon... X3 A szemfesték meg kikészíti a szemem.. Úgyhogy ez hanyagolva. Egyre több szoknyát hordok, imádom a szoknyákat.
Na hát kb így állok. Remélem még több fejlődés és változás tud még keresztül menni rajtam.

csütörtök, október 29, 2009

● I Can't Lie... Anymore

Háh. Nem várt események. Najó, valami ilyesmi benne volt a levegőben, hogy akkor most ennek kellene következnie, de azért mégsem számítottam rá. Esett. Esett a hó, ezért nem indult a járat. De a hó pillanatok alatt elállt és a repülő felszállhatott. De Ő mégsem tudott elmenni. Ez annyira romantikus!! ^^

Nagyon nem lettem volna Ju Yoo Rin helyében... Ez a szituáció.. Kikészítő. A folytonos hazudozás, meg titkolózás. És akkor jön ez is. Persze, ha már itt van, házasítsuk meg. Nem is értem, honnan jött az ötlet nagypapinak. És főleg, hogy Jeong Woo-val akarja összehozni? Mikor mindenki tudja, hogy mekkora nőcsábász, meg milyen magas elvárásai vannak. Persze, az a majom nem visszakozott a nász ellen. De akkor is. Legalább Gong Chan miatt ne akarja. Kicsit felborította a számításokat.

FANTASTIC!! A Big Bang a napokban megjelentette a legújabb klipjét!! Jújj, annyira örültem, mikor megláttam, hogy új BB mv!! :) Persze rögtön rá is tapadtam a képernyőre, mint egy pióca!XD Személyes véleményem, hogy a klip fantasztikus lett (mint ahogy a monológom kezdetén is jeleztem..), a srácok naagyon cukin néznek ki, a dal is gyönyörű és most azt kell, hogy mondjam, THE BEST BB SONG EVER!! ^^ Nagyon beleszerettem, utoljára a Heaven hozott ekkora lázba!:D
Tessék mindenkinek azonnak csekkolni a klipet!! *____________*

vasárnap, október 25, 2009

● Bloggolda 2

Ma nővéremmel kivégeztük a legújabb közös drámánkat, a My Name is Kim Sam Soon-t. Bár ő csak a 8-9. résznél kapcsolódott be, mivel a doramát még régebben kezdtem el, leült velem nézni és végül már ő noszogatott, hogy nézzük! :D Jó volt, sokat hülyültünk. Bár most fáj kicsit a szívem, hiszen megint vége egy sorozatnak. Ilyenkor mindig sírhatnékom támad, de hamar legyűröm. Egy-két nap és jól leszek!XDD
A BOF-ba is belenézegettem kicsit. Azt hittem, hogy a 15. részt kell kezdenem nézni, de kiderült, hogy hát azon már túl vagyok (Haiming-om [A'ST1-os a srác] annyira kis cukker... csúnya kis pénztársalopósXD ^__^). Szóval gyorsan a 16-ra tértem, de nem jutottam sokáig. Az első part-ot megnéztem, de aztán eszembe jutott, mennyire nehéz volt végignéznem a japánban ezeket a részeket... itt pedig kétszer annyi részen keresztül húzzák a dolgokat.. Még 9 rész van vissza és ez még rosszabb.. Anyám. Ezt nem szeretem a koreai drámákban. Túl hosszúak!!!

Holnap remélem akkor tényleg megyünk Szekszárdra a meetre. De még előtte Mondo-t is kéne vennem... Apám, csak be ne aludjak.. Le kéne feküdnöm, mert ha így folytatom, BE FOGOK ALUDNI és valamikor este nyolckor kelek fel... >W<

● Bloggolda

Megnéztem. Vacation. Ez a Tohoshinkis srácok kis szösszenete. 4 részes dráma. Minden rész külön kis történet, de nagyon jó. A történet úgy kezdődik, hogy a srácok nem sokkal debütálásuk után vannak, és viták alakulnak ki köztük. Ez nem tetszik a főnöknek, úgyhogy alig néhány nappal a koncertjük előtt elküldte a srácokat 2 hetes vakációra.
Az első történetben U-know, a banda vezetője a főszereplő. Úgy kezdődik, hogy Yuhno kap egy fanlevelet, ami mélyen megrendíti. A levélben az áll, hogy a lány mindenképp látni akarja az ő oppáját, de mire a levél hozzá kerülne, már valószínűleg halott lenne. Yuhno is így indul el a kórházba, ahol állítólag a lány már meghalt. De mikor odaért, látszólag a lánynak semmi baja nem volt. Aztán belép még egy lány, Yuhno szinte minden napját a kórházban tölti és hát naná, hogy érzelmek is kialakulnak. A vége pedig tragikusan végződik... :(
A második történetben Xiah (Junsu) és Max (Changmin) a főszereplők. A két srácot falura küldték. XD Na de most tényleg. Vidékre utaztak, egy kis faluba, ahol csupán 23-an éltek. Nos, rögtön azzal a kezdődik a vakációjuk, hogy vendéglátójukat Xiah szépen ledöntötte a lábáról. Véletlen baleset volt, de mivel a bácsi nem tudta végezni a dolgát, a két srácnak kellett megcsinálnia. Nem is értem miért, végül Changminni lett beosztva postásfiúnak.. XD Miközben a leveleket hordta ki a fura népségnek, Junsu megismerkedik egy lánnyal, akivel egy kisebb háborút indítanak egymás ellen... XD Végül képbe kerül egy öreg néni, aki évekkel ezelőtt elvesztette fiát. Ezután érdekes fordulat következik be és végre Xiah is végez némi munkát... XD Changminninak nagyon sikerül beilleszkednie a falusiak közé... hehe.
A harmadik történet megint más, mint az eddigiek. A főszereplő Jaejoong. Egyedül utazott el valahova Koreában. De nem szórakozhatott sokáig, ugyanis valakik elrabolták. Nem tudja kik és hogy hova cipelték. Folyamatosan Changshiknek hívják, akiről megint csak nem tudja, hogy kicsoda. Hiába mondogatja, hogy nem tud semmit, mégis pénzt akarnak behajtani rajta. Végülis valami hostklub szerűségbe cipelik, ahol dolgoznia kellene, de ő inkább csak a táncoslányt figyeli a színpadon. Aki, mint kiderül, Changshik barátnője. Persze mindenki úgy kezeli, hogy csak amnéziája van... Elmesélik neki, hogy milyen volt régen, még mielőtt lelépett és azt is, hogy mire kellett a pénz, amit a nagyfőnöktől kölcsön kért. Az anyja beteg és a műtétre, meg kezelésre kellett. Egy este aztán, mikor végre sikerült úgy elmennie valahova (az állítólag barátnőjével), hogy nem loholtak a nyakában rosszfiúk, elment a kórházba, ahol találkozott Changshikkel és váratlan dolgok történnek. Végül ez a történet is majdnem tragédiába torkollik, de aztán szerencsére mégsem...
A negyedik történet értelemszerűen Yoochunról szól. Oda megy vakációra, ahol felnőtt. Találkozik a tengerparton (vagy óceán, vagy mittoménXD) egy fiúval, akivel aztán össze is barátkoznak. Segít a srácnak, hogy meghódíthassa a lányt, akit szeret, többékevesebb sikerrel. És, mint kiderül, mindkettőjüket Yoochunnak hívják. Lassan derengeni kezdenek neki a dolgok, és rájön, hogy ez a saját gyerekkora. Aztán az is eszébe jut, hogy milyen tragédia történt és mindenképp meg akarja akadályozni, így saját maga keresésére indul az emlékeiben kutatva. Aztán mikor már csak a megoldás lett volna hátra, mindennek végeszakadt...

Nagyon jó volt nézni. Még egy kicsit jobban megszerettem a srácokat. Ami a legmeglepőbb, hogy Yoochun hatalmasat nőtt a szememben. @_@ Hát a Changmin+Junsu páros... XD Nem tudom mit mondjak. Annyit röhögtem, mint a fene. :D Nagyon örülök, hogy belefogtam a megnézésébe.

● Hírek Dél-Koreából 19.

Hát van jónéhány szaaaftos hír. ^^

Először is, az SS501 együttes megjelentette legújabb klipjének előzetesét. A klip a Love Like This című számhoz készül, ami a jelenlegi kedvenc számom a srácoktól!:D


Éééés G-Dragon is két napja megjelentette legújabb klipjét, Butterfly című számához. Az mv teljesen más, új, nem az eddigi GD klipekhez hasonló, de szerintem nagyon jó lett és a dal is gyönyörűű!! ^^


És még egy plusz. Most olvastam, hogy a JYP mindent megtesz annak érdekében, hogy Jay Park is fellépjen a MAMÁn (Mnet Asian Music Awards)!! Ez aztán a fantasztikus hír!! Fel sem fogtam még teljesen. Hiszen, ha ez összejön, Jay akár a 2PM-be is visszatérhet. Hiszen most jelenik majd meg novemberben az új lemezük, amit promotálni kell, de Jaebeom nélkül.. a leader nélkül.. Na most nem gondolok erre. Most nagyon lobog bennem a remény!!

Aztán öhm.. a DBSK-nak most jelent meg egy dvd-je, vagy dvd kiegészítő, extra. Secret Documentary. Nem tudom mit takar, de sok érdekességet tartogathat. A dvd a DBSK-s tagokról szól. Gyerekkor, Japánban elért sikerek és még az SM-es pereik, vitáik is felkerültek!! Aztán interjúk a tagokkal, producerekkel, zenészekkel, stb, de hogy ez is rajta van e, azt nem tudom. Kéne lennie rajta. Netre már fel is került, legalábbis youtube-os videókat láttam, de angol felirat nincs még hozzá.. úgyhogy nem linkelem be. Végülis nem tűnik hosszúnak...

A Wonder Girls lányok visszatértek 7 hónapos Amerikai kiruccanásukról. Rögtön egy sajtótájékoztatót is adtak a médiának, ahol tapasztalataikat, meg hasonlókat meséltek. Néhány szót a beszédekből:
Yenny mondta:
"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sok idő után visszatértünk..."
Sun mondta:
"Olyan jó vissza térni ilyan sok idő után Koreába."
Yubin:
"Jó visszatérni és megint beszélgetni mindenkivel."
Mimi:
"Mikor először mentem Amerikába, minden egyes nap sírtam. Azt hiszem azért, mert fiatal voltam és magányos. Eltartott egy ideig hozzászoknom, nehéz volt az emberekkel való találkozás, mert nem beszéltem angolul..."
A lányok azt is elmondták, hogy Amerikában a bandából Yenny volt a legnépszerűbb.

szerda, október 21, 2009

● Hírek Dél-Koreából 18.

SZENZÁCIÓ!!
Ezt a fantasztikus új hírt most találtam. Az F.T Island-es srácok, névszerint Minhwan, Jonghun és Jaejin összeállt egy bandán belüli csapattá, mint a SuJu-nál a T, meg a Happy, stb. A nevük F.T.triple és már el is készült első klipjük. Bár egyenlőre csak egy treaser került fel a világhálóra... A dal címe pedig Love Letter.
A dobos posztot, gondolom érthető, hogy Minhwan tölti be, Jonhun zongorázik, Jaejin pedig gitár és ének. :)

● Hírek Dél-Koreából 17.

Végre új hírek. Pár szösszenet.

Outsider leáll
Outsider, Korea leggyorsabb nyelvű rappere leáll második lemeze promotálásával. Az a sajnálatos hír van ugyanis, hogy szegényemnek valami baj van a nyakával/torkával. A hangszalagjával van valami gubanc és ez nehezíti a beszédét, és így a rappelésben is fennakadásokat okoz. Eleinte még úgy tűnt, semmi komoly, de a legfrissebb hírek szerint az állapota rosszabbodott... Hát remélem semmi komolyabb baja nem lesz a jövőben és még sok lemezt kapunk tőle. A vállalat, aminél Outsider van, a Sniper Sound azt nyilatkozta, hogy a hangszalagjával szeptember óta van baj és hogy amint felépül folytatja munkáját.

Kim Bum sokkol
A népszerű színész ugyebár most Japánban van és valamilyen okból (hogy most forgatás vagy valami, azt nem tudom pontosan) új külsőt vett magára. Hát nem tudom, azt mondják, elég sokkoló, szerintem azért annyira nem, sőőt. Egész megtetszett, bár elsőre tényleg furcsa, hiszen Kim Bum-tól megszoktuk a jókisfiús visszafogott kinézetet.


Taeyang megjelenések
Végre elérkezett Taeyang nagy megjelenéseinek ideje. (amit már naaagyon vártam) Where U At című legújabb kislemeze és a hozzá készült videóklip is már felkerült az internetre. Szerintem remek anyag lett, első hallásra fülbemászik a dallam és a szöveg. A klipről csak annyit említenék, hogy tipikus Taeyang. XDD A tánc, meg minden. Cool és naagyon sexy. ^^

SS501 - Rebirth
Ha már a megjelenéseknél tartunk, nem csak Taeyang szorgoskodik. Az SS501 is a héten jelentette meg legújabb single anyagát, Rebirth címmel. Új klip ugyan még nem készült, hiszen a tagok nagyon el vannak mostanában foglalva, de a kislemez azt hiszem mindezt feledteti velünk. Remek anyag, ahogy a srácoktól elvárhattuk. (ajánlom a lemezről: 완.두.콩. -az utolsó dal)
És emelett a banda vezetője, Hyun Joong bocsánatot kért a fanoktól. Ugyanis, most pontosan nem tudom hogy voltak az események. A lényeg, hogy a srácok fanok között sétálgattak, biztos mentek valamerre és a testőrök eléggé durvák voltak a körülöttük levő izgatott rajongókkal. Azt hiszem egy ártatlan ember meg is sérült, vagy valami hasonló.

Ismét együtt a T-ara és a Supernova
A Supernovás srácok és a T-ara-s lányok ismét összeálltak, most egy fotósorozat erejéig.
Az UNIONBAY márka legújabb téli kollekciójához álltak modellt a bandatagok, melynek designere a híres Lee Joo Young (aki funky stílusáról híres és még az amerikai énekesnőt, Lady Gagát is designolta). A ruhák egyaránt férfiak és nők számára is készültek, vagyis unisexek.

kedd, október 20, 2009

szombat, október 17, 2009

● Címtelen VI

Na mit is meséljek... Végülis semmi érdekes nem történt. Azt leszámítva, hogy letöltöttem a You're Beautiful harmadik és negyedik részét is, de csak a harmadikat néztem még meg. Gondoltam várok, amíg kijön az angol felirat és csak akkor nézem meg őket, de aztán hajtott a kíváncsiság. (találtam egy frankó fordítócsapatot, akik nekiálltak a YB-nek^^)
Szóval nagyon agybeteg rész volt, annyit röhögtem... XDD Főleg, mikor Hongkinak beindult a fantáziája és utána pofozgatni kezdte magát!:D Meg mikor a végén a csaj nem tudja hol öltözzön át, meg a vizes cucc, mikor újra és újra le kellett buknia... Totál, mint a Hanakimiben. Így most eléggé ellenszenves, nem mintha eddig nem lett volna a csaj.. XD csak ez így most mégjobban kihozta belőlem az ellenszenvet.

Hm... találtam néhány jóóó régi FTI videót. Még valami koncertjükről. Talán egy dvd-ről. Állítólag az első koncertjükről. Jaejin szólóját, meg két közös számot töltöttem le, vagyis videót. Hát Jaejin-en nagyon csodálkoztam, egy angol számot adott elő szólóban és a refrént meg jó rockosan adta elő! A közös dalok meg lassúak általában, de annyira szépek!:) Az egyik a Person Closer To Tears, a másik pedig a First Kiss. Mindegyik videóhoz van angol felirat is. Na de nem izélok többet itt. Nagyon szépek a számok, Hongki csóóóó aranyos!! ^_______^

péntek, október 16, 2009

● Shinshoku fever


A shinshoku FEVER egy újonnan induló budapesti partisorozat, főleg ázsiai zenére orientálódva. Azon belül is az uralkodó stílusok főleg a kpop, jpop, electro és a hip-hop; a populáris zenék mellett a kevésbé ismert, de annál jobb gyöngyszemek népszerűsítésének helyszíne. Célunk elsősorban az, hogy minél több embert rádöbbentsünk, Ázsia kultúrája zenei téren is pont olyan élénk, mint ahogy azt a Távol-Keletről kialakított ismereteink sugallják.
A Budapest belvárosában megrendezésre kerülő buli nem csak a japán és koreai popzene régi szerelmeseit várja sok szeretettel, hanem mindazokat, akik nyitottak az újdonságokra, és nem utolsó sorban - szeretnek jó helyen jó zenékre táncolni.

A DJ-pult mögött Fuxy és Jitta, kik kötelesek minden tisztelt vendéget hivatalosan hajnalig, gyakorlatilag végkimerülésig szórakoztatni jobbnál jobb zenékkel :]

Az első buli időpontja: 2009. december 11., péntek, 21H
Helyszín: Tűzraktér, Budapest, VI. kerület, Hegedu u. 3. / www.tuzrakter.hu
Belépő: 700 HUF

● Diáknap

3/4 8-ra kellett bemennünk. Osztályban gyülekeztünk, aztán onnan mentünk az állomásokra. (Nem sorrendben írom le...)
Zenefelismerési feladat. Kaptunk egy feladatlapot és kérdések voltak rajta. Pl. kinek a műve a Rákóczi induló vagy mi, meg hogy lejátszottak egy dalt, szöveg nélkül és hogy melyik név szerepel benne a négy lehetőség közül. Meg hogy a szerző eredetileg melyik hangszerre írta a darabot. Szóval ilyen baromságok.
Aztán volt ugye ételbemutató, ahol a kuruckort idéző éeteleinket villogtattuk. 10 pontot kaptunk rá, ami tiszta jó! ^^ Úgy nézett ki, hogy krumpli volt összenyomva és megsütve és hozzá volt mézes dió és sütőtökkrém. Utána elvittük, pontozás után és lakomáztunk belőle az osztályban!:)
Sorverseny. Mivel egy csomóan hiányoztak, betegség miatt, meg egyéb okok, ezért további embereket toborzott ofő. Hát naná, hogy engem is beszervezett... >w< A sorverseny olyan volt, hogy egy akadálypálya volt összetákolva. (eredetileg kint a pályán lett volna, de mivel szar az idő...naná, hogy bentre csinálták! ki nem is mentem volna) Először a gerendán kellett végigmenni, aztán fel a bordásfalra, ott át kellett lépkedni, aztán korláton végig pókjárásban vagy ahogy akarod, aztán leugrani, végigmenni a kis gerendán, átbújni egy kis focikapu alatt, utána bukfenc, még egy focikapu, utána megkerülni egy zsámolyt, szlalomban kosárlabdával végigmenni a többi zsámoly körül és visszapasszolni a labdát a mögötted lévőnek. Ennyi. És ezt mérték időre. 2:51 lett az időnk.
Utána vissza az osztályba. Még olyan feladat volt, hogy előtte valamikor kellett keresni Bottyánról szöveget és azt fel kellett egy embernek olvasnia az osztály többi embere előtt és persze két tanár előtt. Aztán egy másik teremben egy 10 feladatos izét kellett kitöltenünk. Ilyen karikázgatós volt. 10-ből 5 lett csak jó... >w<
Utána meg egy másik helyen egy kirakóst kellett 3 csapatban megcsinálni. Mi a suli zászlóját kaptuk és tök hamar végeztünk is vele. Aztán a tanárúr kérdéseket tett fel, hogy hol van a zászló a suliban, meg hogy mondjunk néhány dolgot Bottyánról, amiben jeleskedtünk, mivel előtte Bottyánról elég sok dolgot hallottunk (pl. a 10 feladatos cuccban, abból idéztem isXD). Meg hogy mi a felirat magyar jelentése, ami a zászlón van. Ezt is megoldottuk, de a tanár segített, mivel nem vagyunk latin zsenik... A többiek azt hiszem Rákócziról kaptak képet kirakni, de a harmadikat nem tudom. Szóval azt hiszem 10-ből 10-et kaptunk itt.
Az egyik állomásnál viszont nagyon nagy volt a sor. Szóval ott torlódott fel szinte a fél suli... X3 De tényleg. Ott ácsorogtunk 3 másik osztállyal együtt. Több, mint 1 órát ácsorogtunk, voltunk az osztályban is, aztán megint vissza.. Végül inkább kiadták nekünk a feladatlapot és levonultunk az osztályba megcsinálni. (Monnyuk ez előbb is eszükbe juthatott volna...) 10-ből 7,5 pontot kaptunk rá. Bár ebben a feladatban nem segítettem. Semmi kedvem nem volt és persze az is közrejátszott, hogy nem tudtam semmit. Azután ebédszünet volt. Gondolkodtam azon, hogy hazamegyek enni, de nem mentem. Idő se volt rá. Átcsörtettünk szünet után az Eszibe, azon belül is az előadóba. Ott meghallgattuk a legjobban sikerült produkciókat -éneklés, vermondás, mesemondás. (ja igen, volt mesemondás is, de mi nem mondtunk, viszont verset igen, Jucca nagyon ügyesen megtanulta fél óra alatt a verset) Utána a csarnokba mentünk, leültünk. Kötélhúzás volt egy csomó ideig. Már alig vártuk, hogy hazamehessünk... (Közben ott voltak a cserediákok is -a törököket elvesztették, állítólag mindig leléptek valahova...XD, de aztán megkerültek-.) Kötélhúzás után haza akartunk menni, de ránk parancsoltak, hogy maradjunk a helyünkön.... Sportbemutató volt. Először Kung fu, aminek azért örültem, de nem volt túl élvezetes, mivel halk volt a pasas, sokat beszélt, kevés volt az akció és szörnyen hideg volt... aztán hastáncosok táncikáltak, ez nagyon tetszett a török srácoknak!:D Utána a szokásos ugrálóköteles baromság... Utána megint hastánc..és megint ugrálókötél... a végére már szinte csak mi 4-5en maradtunk, rendesen kiürült a csarnok, mi hülyék meg ott dekkoltunk... Úgy volt, hogy 2-ig tart kb a diáknap, de majdnem fél3 volt, mikor elindulhattunk végre.
Éééés megbeszéltük Anikával, hogy megyünk kung fura!! XDD

szerda, október 14, 2009

● Oh, yeah - kis hír

Vééééégre, srácok! Itt is van, megjelent, mindenki megtekintheti, letölteni! :D Az MBLAQ-ról már volt szó az egyik korábbi bejegyzésemben, miszerint Rain koncertjén debütálnak. Meg is volt és mára kész az első klipjük és első kislemezük is megjelent. Az MV címe "Oh, yeah". Nooos, nem mondok semmit, mármint véleményt, mert igazából lövésem sem volt, hogy mivel rukkolnak elő. Végülis nem olyan rossz! ^^ A kislemez pedig a "Just BLAQ" címet kapta. :)

● Nem szépítek

Kár szépíteni a dolgokat. Jay nincs, 2PM meg van. De még mindig nehéz elhinnem. Még van remény? Mert én nem látom az alagút végét... X3 Túl hirtelen történt, ami történt és hogy csak ennyiben haggyák... ez annyira hülyeség! És Jay? Annyira kíváncsi vagyok, vajon mi járhat a fejében. Fél? Elkeseredett? Szomorú? Vagy mi? Nem mer vissza jönni, vagy nem is akar? Remélem nem erről van szó. Szeretném még újra látni, mint "Jaebeom from 2PM". De, ahogy állnak a dolgok, erre nincs sok esély. És a srácok? Taec, Khun, Wooyoung, Junho, Junsu. Vajon ők akarják még együtt látni a bandájukat? Amibe olyan sok időt álfoztak? A sokgyakorlás... Jó, ők még mindig zenélnek, de Jay nélkül akkor sem ugyanaz. Ő kell. Ez nem kétséges. Cikáznak a gondolatok és kérdések. Lesz e még 2PM? Olyan mint régen. Mint 2007 szeptemberében volt, mikor megismertem őket? Azok a bohóskodó és ari srácok. Basszus, miért kellett ezt most? Ha Jay meg akarja mutatni, hogy nem fél és nem utálja a koreaiakat, akkor vissza kell jönnie, mert így úgy tűnik, hogy nem akar visszajönni. Valami személyes ok? Fogadok, hogy a családja is szeretné, ha a kicsi fiuk újra zenélne. Remélem sikerül valaha rábeszélniük, hogy haggyon fel ezzel a hülye önszáműzetéssel... X3

HAHA, MA MEGINT ÚJ RÉSZ!!! You're Beautiful ep.3!! ^_______^

kedd, október 13, 2009

● Hírek Dél-Koreából 16.


...Shin Tai ki? Talán nem ismerős a név, de a Shin Tai Kwon egy hiphop és pop énekes, aki pár évvel ezelőtt debütált. Legújabb kislemeze ma, azaz október 13-án jelent meg. ^^
Tracklistje:
01. Intro (Happy Ending Piano Ver)
02. Happy Ending Feat. 아웃사이더
03. Rock Is Dead
04. 그대만 있다면 Feat. 정소연, 안현정
05. 내게도 사랑이 Part2 Feat.배치기
06. Solo
07. 나와의 헤어짐을 축하해 Feat. 내귀에도청장치(이혁)
De nem ez a legérdekesebb. Összeállt Korea leggyorsabb nyelvű rapperével, Outsider-rel. A derűs rock dal, Shin Tai Kwon "Happy Ending" című száma sok kpop rajongóan üdítő.
A dal tényleg jóra sikeredett, bár kicsit furcsállom, hogy az énekes a dobok mögött ül és onnan énekel... Outsider pedig megint csak nagyon alakít, fantasztikus, imádom. :D Bár így ebben a feke cuccban... Olyan metálos, de tetszik.XD

● Megjelenések vitája



Megjelenések vitája. A videón látható előadók azon vitatkoznak, hogy ki mikor volt első a lemezével vagy épp csúszott leljebb és a jövőbeli tervekről is beszéltek.
Először arról beszélnek, hogy mikor G-Dragon megjelentette a lemezét, ő lett az első helyezett a listán, de mikor a hapsinak is kijött a lemeze, ő lett az első, de aztán másnap megnézte, látta, hogy már nem ő az, hanem Seun Gi. XDD Aztán tovább folytatták... És végülis arra jutottak, hogy decemberben jelentetnek meg, mert hogy SeungRi-ől azt hallották, hogy a Big Bang csak jövőre jelentet meg cuccot. De az mégsem jó, mert akkor jelenik meg valamikor Taeyang szóló lemeze... XD Tiszta poén az egész videó!!:))

● We miss You, Jay

● Címtelen - One Date


F.T. Island - One Date
megjelenés dátuma: október 13.
tracklist:
01. Lie
>> LETÖLTÉS <<

● Hírek Dél-Koreából 15.


HÁHÁÁÁ!! A Kara nevű koreai lánybanda búcsút mond. Eléggé elfoglaltak mostanában. Nem rég jelent meg a lemezük (Revolution), és közben promotálják "Wanna" és "Mister" című számaikat. Azonban most mégis szüneteltetik a bandát szólókarrierjeik miatt.
Sajnos, a szünet nem tart sokáig, novemberben visszatérnek egy új kislemezzel... >w<>w<
***
Kim Kyu Jung (SS501) túl van az első komolyabb szereplésén egy webes drámában, aminek SETI a címe. Az első részt, 5 nap alatt 700,000-en nézték meg!! Ebből látszik, hogy a bemutató sikeres lesz. A dráma eredetileg egy sikeres, komikus sorozat, melynek kitalálója Yoon Tae Ho és felülmúlta első művét az IKKI-t.
Az első részt 6.-án lehetett megnézni a SETI honlapján, ahol a képregényt és a drámát is meg lehetett tekinteni. A SETI leghíresebb része (legalábbis abból, ami eddig megjelent) az a jelenet, ahol Kyu Jung-nak meg kellett csókolni Seo Hyo Rim-et (női Music Bank-os host). A SETI részeit minden kedden és pénteken vetítik és összesen 16 része van.

***
OMG... A SHINee nemsokára (jajj, mikor máár...>w<) megjelenteti legújabb lemezét,* melynek címe "2009, Year of Us" (2009, a mi évünk) és ehhez persze új külső dukál. Nemde? Nos, elsőként Key őrültes átalakulásáról láthatunk néhány képet. Mikor legutóbb láttuk, még szőke haja volt, mára azonban ez 180°-os fordulatot vett és immár fekete a haja. Új formát is kapott és egy kis plusz, hogy a fekete mellett egy kis lila szín is került a hajába, plusz még füstös sminket is kapott, ami kihangsúlyozza a szemeit. :D
Személyes véleményem: először sokkoló, de szerintem Key így is iszonyatosan cukker!! :))
*A lemez negyedik dala a "Get Down", amiben Key és Minho megcsillogtatja raptehetségét!:D Majdnem, mintha egy rap csata folyna köztük. És még az f(x) együttes tagja, Luna is vokálozik a számhoz. (nagyszerű...>w<)


És akkor a bejegyzés zárásaként: a SHINee-sok egyik legújabb számából, a Jo Jo-ból egy kis előzetes.

● Hírek Dél-Koreából 14.

Ismét jelentkezem Dél-Korea legfrissebb híreivel! :D Először is egy dalt szeretnék megosztani veletek, mégpedig egy F.T. Island-et. A címe "Lie" és az érdekesség, hogy ez a szám a legújabb albumukról való (amit már állítólag koreai oldalakon meg is lehet találni... na majd kutatok kicsit). Akkor hallgassuk is meg. Természetesen, ismét egy gyönyörű és szomorú szerelmi balladáról van szó. XD De tényleg jó. Nekem, ami a legjobban tetszik, a SeungHyun rap része.


Nos, a lemez címe pontosan nem tudom mi... Mert elég kacifántos módon írták le. Vagy "Double Date", de ennek csekély esélyt adnék. Akkor még lehetőség a "One Date" és a "Two Date". Eddig "One Date" feliratos képet találtam.
A szám amúgy már elég sok pozitív kritikát kapott. Pl.: "A dal olyan jó. Mindjárt sírok..." vagy "A dal nagyon passzol az esős évszakhoz. Ez jjang! (legjobb)"

***



Második mai kiemelt hírem: A B2ST hivatalos előzetese.
Még sosem hallottam ezekről a srácokról... Bár mostanában mással voltam elfoglalva, így nem figyeltem a dolgokra. Tehát megint egy új együttes. (De nem csak új fiúban, új lánybanda is alakult az utóbbi 2 hétben...>w<) Csak annyit jegyeznék meg róluk, hogy első ránézésre, mintha a Big Bang-et láttam volna... XDD A szőke srác -Yo Seob-, mint GD, és Du Jun meg mintha T.O.P lenne!XD (Hyun Seong meg mintha Micky DBSK lenne a Mirotic klibőlXD) Amúgy cukker kis srácok ezek, főleg Gi Kwang & Yo Seob tetszetős. ^^
És úgy tudom, a csapat először, hivatalosan 15-én fogja bemutatni ezt az MV-t az MTV-n.

***

Harmadszor. Wheesung megjelentette legújabb klipjét, melynek címe 주르륵 (Trickling). A klipben sajnos maga az énekes nem szerepel, hanem a történet egyik szereplője Ji Sung (aki zenei videókban szokott színészkedni... és amúgy Wheesung legjobb barátja a való életben^^) és Park Chae Gyung színésznő. A dal szomorú és depressziós, de mellette nagyon szép is.

hétfő, október 12, 2009

szombat, október 10, 2009

● Nem értem

Komolyan nem értem. Miért kell majmolni már megint? az RTLklub Amerikát, a TV2 meg Németországot... Semmi ötletük, látszik mennyire béna ország is ez. De erre tényleg nem számítottam. Hogy Stefan Raab műsorával találom magam szemben magyar kiadásban. Felháborító!! Szar ország vagyunk, ehhez kétség sem fér. XD Hm.. Ez a Park Geonil nagyon kis cuki srác! ^____^ Abszolút kedvenc a Cho Shin Sung-ból. Persze, azért Jae sincs sokkal lemaradva az első helytől! :) De most Geonil. Egy csomó iszonyatosan édes képet találtam róla és még egy MV-ben is szerepelt, szóval most azt akarom nagyon megnézni. Bár azt olvastam, hogy nagyon szomorú és már az első másodpercekben sírás-rívás van - Geonil részéről is -, de mégis érdekel, nem tántorodom vissza. Ahogy Hankyung számos halálnál sem táncoltam vissza. XDD Szóval jó lenne, ha megtalálnám végre... Nem akar a kezembe kerülni.. :(

(hatásszünet... itt kisebb problémáim akadtak a nettel... vagyis megnyomtam a pirosXet... minden lap eltűnt...)
Na most ott tartok, hogy végülis sikerült leszednem azt a klipet és meg is néztem. A történet a következő: Geonil elütött egy csajt a kocsijával és az lebénult. Minden nap bejárkált hozzá a kórházba, meg minden és segített neki a fizikoterápiában is, etette, satöbbi. De közben volt egy második csaj is, aki nem tudom milyen szerepet töltött be, nekem személy szerint az jött le, hogy a csajba volt szerelmes, nem tudom. A végén a csajszi már szinte teljesen felépült és összetalálkozott egy volt pasijával, aki ugyanabban a kórházban feküdt, hasonlóan, mint ő, neki is valami bénulása lehetett, de a csaj rosszul érezte magát miatta és végülis úgy végződik a történet, hogy a lány leveti magát az ablakból. Hát elég durva. Az eleje is, mikor a baleset történik, meg ez a kiugrás is. Aztán mutatják még egyszer, ahogy a hajón vannak és a hamvakat szórják szét és utána Geonil sétál az úton, jön felé egy autó és valószínűleg őt is elütötték, nem tudom, én erre következtetek. Hát rövidentömören ennyi. De amúgy nem szeretem az ilyen klipeket. Nem a zenéről szól, hanem a sztoriról és alatta meg megy ugyan a zene, de senki nem arra figyel... Na mindegy. Végülis a zene sem nagy szám.
(a képről csak annyit, hogy akkor készült, mikor Sungmo -cuki kék pizsiben- kórházban volt; sajnos még a mai napig nem tudom, hogy mi baja volt >w<)
KÉPEK:
Itt van néhány kivágott kép a You're beautiful első részéből. :)
LETÖLTÉS

És még néhány Cho Shin Sung kép is! ^^
LETÖLTÖM

● Hírek Ázsiából

Új kislemez
A Kanjani8, japán egyik jpop bandája, akiket naaagyon szeretünk új kislemezzel rukkolnak elő még idén ősszel. A lemez címe Kyuu☆ue☆Show, és várhatóan november 4-én dobják piacra. A számok dallamáról csak annyit, hogy a rock'n'roll műfajba sorolható és jól tükrözi a Kanjani "nagyságát". A B-oldalon kap helyet a Hitotsu no uta című szám, ami azért különleges, mert a Kyocera Dome-ban vették fel, Oszakában és a fanok kórusa énekli. Nyáron pedig turnézni indulnak: TOUR 2∞9 PUZZLE.
Két limitált szériát dobnak piacra, különböző dvd-kel. A címadó dalhoz klipet is készítenek, ami szintén felkerül a kislemezre és emellett extraként a B-oldalra a Hitotsu no Uta videó felvétele is felkerül és egy másik videó oszakai, tokiói és nagoyai koncerteken készült felvételekből (tagok és helyszínek bemutatása, meg ilyenek). A normál single pedig a két számon kívül tartalmazni fogja a Brilliant Blue című dalt és az instrumentális verziókat is.

Daesung fellép a Big Bang-gel
Daesung, a Big Bang egyik tagja is fellép bandájával az október 10.-ei Dream Concert-en. Ez lesz az első alkalom, hogy balesete óta, ami 60 napja történt, színpadra áll. Tehát a BB 5 taggal lép fel a koncerten.
A YG október 9-én jelentette be, hogy Daesung is fellép. Bár 8-án még azt mondták, nehéz lesz a színpadon szerepelnie, Daesung maga és a fanok is látni akarják a BB-t mind az öt taggal együtt.
Daesung tud táncolni, de az egészsége még mindig nincs tökéletes állapotban. De szeretne fellépni ezen a nagy eseményen.

● Raining dalszöveg

Mivel a neten sehol sem találtam még meg, magam vetettem neki és elkezdtem hallás után leírkálni a szöveget egy füzetbe. Valamennyire sikerült is, de volt 2-3 olyan rész, ahol nem tudtam kivenni mit mondanak... X3 Szóval ahova kérdőjelet raktam, ami majdnem 100%, hogy nem úgy van. A szavakat sem tudom igazából, hogy mikor kell egybe és mikor külön írni, így saját belátásom szerint csináltam.

Kimi ga itakeshiki wa nukumori to yasuragi irotori
Hajimete shita koi no kaori ga shita
Mabushi ijashi abete nanimooso mizunii takeredo
Sono akarusawa kageyo miena kushita

Boku wa donna tsuyosa de kimi no te yo
Nigirishime tanara
Kamugare kamusoku jai narunte
Nakushite shimaitano kana

Yamanaiameni nure na yo ni
Katta oyoseatta kaeri michi
Kimi ga kieta are kara boku ni
Ima mo furi tzuzukeru ame

Nagare ikuji kauwa michi de yuku
Kimieno omoito
Hajimete shita koi no kaori ga shita

Moshimo kokoro no oku fukaku made
Aruite itetara
Katao furu wasete hitori kirino
Sugao ni teaitano kana

Yamanai amega moshi boku no
Ayamachi oharai(?) nagasu nara
Kimi ni tono kuko tobasana suyo
Ima mo furi tzuzukeru ame

Tomawa(?)tano oku ni fukabu omokage
Nabutano ato sono subete
Wasurete kurai wasure dare nai
Itami wa kono mama de

Yamanaiameni nure na yo ni
Katta oyoseatta kaeri michi
Kimi ga kieta are kara boku ni
Ima mo furi tzuzukeru ame

péntek, október 09, 2009

szerda, október 07, 2009

● Címtelen IV

Ma két dolgozaton is vagyok túl. Az egyik matek, a másik pedig német. Nos, a matekot elemezném ki először. Eléggé izgultam, mivel elméletet is és számolást is kért a tanárnő. Matekból alapból szar vagyok, nemhogy még elméletet is tanulja meg... >w< 7 feladat volt, az utolsó volt elmélet. A témakör: permutáció, variáció, kombináció és gráfok. Túl könnyű volt megcsinálni, szóval tuti, hogy totál elrontottam... Németből zu+Inf volt. Két oldalas dolgozat, egy teszt rész és feladatok. Kitöltés, lefordítás, stb... Nem volt olyan nehéz, de mégsem sikerült 100%-osan befejeznem. Azért nem lett olyan rossz, szerintem. Bár a fordítás nem épp a legjobban sikerült része a dolgozatomnak.
Na, de ami a legfontosabb, ma véééégre elkezdték vetíteni a You're Beautiful-t!! ^^ Véégre! Szerdánként és csütörtökönként vetítik majd mindig. Már alig várom, hogy láthassam! Igaz, egyenlőre amúgy is felirat nélkül kéne néznem, de nem érdekel!! Megéri! Határozottan meg! Igaz, hogy a történetet már sokszor feldolgozták (lásd: Hana Kimi), de ez mégis egyedülálló. Hiszen máskor mikor láthatjuk HongKi-t dobolni pl. Szóval egyedi, mert itt zenészeket játszanak, meg minden. ANNYIRA ÁLLAT!! :D (Ganbatte! a japánoknak, hogy túl élje mindenki épségben a tájfunt!!)

kedd, október 06, 2009

● Bing bing bing

● Címtelen III

F.T Island MV előzetes. Megint egy csúcsszuper klip a srácoktól! ^^ És JongHun zongorázik... (L)


JaeJoong-nak új tetoválása van (megint)?! Egy fellépésen egy fan kapta le Hero-t, amint épp fellibben a felsője és kikandikál az Always Keep The Faith feliratú tetkója és felette még valami. Egyenlőre még nem tudni, hogy mi az.


Haha... XD Szegény GD, már parodizálják is. Na de sebaj, attól én még nagyon szeretem! ^^ Bár a srác, a Jo Kwon, a 2AM-ből tök jól csinálja. Most így tökre cukinak gondolom, de mindig elrontja az összképet az ididóta buzis mozgásával... >w<

hétfő, október 05, 2009

● Címtelen II

Geun Suk annyira furcsa nekem még mindig fekete hajjal... X3 Ha találkozom egy ilyen képpel a neten, mindig azt gondolom, mennyire régi kép lehet, aztán eszembe jut az A.N.Jell és akkor rögtön leesik, hogy ez a valóság. Meg megint olyan hosszú a haja. Olyan nagyon hosszú. Nem igazán az ő stílusa, legalábbis szerintem, de ha a sorozat ezt követeli meg, akkor el kell fogadni. Mindegy, már naggyából minden frizujával megbékéltem, ezt is túl élem valahogy... XD Annyi édes képet találtam Moon Mason-ről, aki ugyebár Woo-ram-ot játszotta Jang-gal a Baby and Me-ben. Komolyan, a legédesebb kisgyerek a világon!! ^^ Még sosem láttam ilyen cukorfalat gyereket! :D
Na ez most megint egy jó értelmetlen bejegyzés lett! XDD
MÉG 2 NAP ÉS ELKEZDIK VETÍTENI!!

● Unalmas hétfő (?)

Bi olyan cukkeeeeeeer~!! *_______* Komolyan már most totál bele vagyok zúgva. XD A How To Avoid The Sun című dala egyszerűen gyönyörű! Ezzel a számmal sikerült belopnia magát a szívembe. :) És azt kell, hogy mondjam, nem is csodálom, hogy akkor nagy idol lett. Tényleg remek a munkája és hát ő maga is... :D Csak azt sajnálom, hogy rá is csak most csaptam le. Pedig lett volna lehetőségem, Szilvi csomószor szóba hozta, meg minden, de azok kívül, hogy néztem róla néhány képet, sosem szenteltem neki nagyon figyeltem. Na de ez mától (vagy inkább tegnaptól) megváltozik!
Az arca irtóra egy kisfiúra emlékeztek mindig, de a hangja meg... Szóval érdekes összetétel, de nem mondom, hogy rossz lenne. Egy nagyon édes srác fantasztikus hanggal megálldva! ^^ És akkor ehhez társul az iszonyatosan sexi mozgás... ami komolyan halálos!! @.@ Na és persze bből következik, fantasztikus teste van... :D És imádja is mutogatni magát, mondjuk ilyen testet nem is szabad ruhák alá takarni!! hehe ^^

vasárnap, október 04, 2009

● Éjszakai töri

Tegnap délután filmet néztem. Végre sikerült letöltenem szóval első dolgom volt, hogy belelestem, bár már láttam előtte. Mégis, kedvenc koreai filmem. Öhm... egy harmadát meg is néztem, de aztán nagy fáradtság tört rám, szóval gondoltam ledőlök egy fél órára, egy órára. Nos, nem így történt. Mikor felébredtem, előbb csak néztem ki az ablakon. A redőny felhúzva, a gép ugyanúgy, ahogy hagytam. Kint már sötét volt, gondoltam, biztos már késő van, anyuék is biztos már lefeküdtek aludni. Bekapcsoltam a telefonom, hogy megnézzem, mennyi az idő. 2:32. Na nem kicsit meglepett. Nem csak fél órára dőltem le... És plusz, hogy ruhástul feküdtem be az ágyba, ahogy voltam... Na felkeltem, redőny le, vissza a géphez. Kikapcsoltam a filmet, aztán gépezgetni kezdtem. Végülis fél3-tól reggel 6-ig gépeztem, lecsekkoltam Miyavi blogját, youtube-on cikáztam, aztán 6-kor megint aludni tértem. Szintén ruhástul. XD Nem volt kedvem átöltözni. Lefeküdtem, de baromira fáztam. Betakaróztam, ahogy szoktam, a rendes takaró, plusz pléd, de ez sem volt elég. Fogtam magam és nővérem takaróját is magamra terítettem. Hát még így is fáztam, de már tűrhető volt és visszaaludtam. Aztán a telefonom csörgésére ébredtem valamikor 10 körül(?). Szilvi bőszen csörgetett, mert ugye a gépem még mindig ment és msn is be volt kapcsolva... >w< Szóval oda is ültem géphez. Beszélgettünk kicsit, aztán ebéd stb...

● Címtelen

So beautiful
I've never seen that place
When the trip is over
I want to go with you

tsuki no machi he to mukau
itsu no ma ni ka tooku made
kokoro no sukima wo
hageshii oto de umeteitte
nemuri ni tsukunda

Good night to you
I always do think of you
Even when I'm far away
Were you wonderful today?
Because surely there
Will be good tomorrows
Sweet dreams

So beautiful
I’ve never known this joy
When the trip is over
I want to share with you

konna hibi wo sugoshite kita yo
hanaretemo kanjiteru
hitori ni nattara
kimi wo omoi hanashikakeru
mou neta kana?

Good night to you
I always do think of you
Even when I'm far away
Were you wonderful today?
Because surely there
Will be good tomorrows
Sweet dreams

Good night to you
I always do think of you
Even when I'm far away
Were you wonderful today?
Because surely there
Will be good tomorrows
Sweet dreams

When I return
I won’t let you go
Sweet dreams

Olyan szép dal... ^^ Persze, elsőre beleszerettem, de nem csoda. Hyde hangjába megint beleszerettem egy kicsit és talán még a dvd-jüket is előveszem holnap. :) A pv is igazán jóra sikeredett. Kicsit félve álltam a nézésének, akkor még a dalt sem ismertem. De, igazából nem is értettem magam. Hiszen imádom Hyde-t és az egész Vamps-et, nem kérdéses, hogy jó e vagy sem a legújabb megjelenésük, legyen az bármi. :D

Nekikezdtem az első fanficnek. Gackt×Taguchi. Bár most megakadtam. Két lehetőség közül nem tudok választani... :S De valahogy csak megoldom majd. Meg, hogy hogy hozom össze ezt a két jómadarat... XD Érdekesnek ígérkezik, az biztos.

Nem hittem volna, hogy egyszer majd heidi.-t fogok hallgatni, de ma letöltöttem a legutóbbi lemezüket és nem is rossz, azt kell hogy mondjam. Bár eddig csak egy számukat, a Tsubasa-t hallgattam meg az elejétől a végéig. A klipjébe csak belebele pillantgattam, az sem olyan rossz. De még szoknom kell. :) Aztán ott van a Breakerz is, amivel szintén ma ismerkedtem meg. Netes barátnőmnél ezer éve kint van, tehát ő ismeri őket és úgy látom, szereti is. Már nem is tudom, mi végett keveredtem össze velük, de azt hiszem úgy, hogy DAIGO-ra kerestem rá. És akkor nála találtam, hogy énekes. Kicsit fenn akadt a szemem, mivel én azt hittem, ő csak színész. Aztán láttam, hogy a Breakerz énekese. Na nem is kellett több. Gyors youtube és keress! :D A Hikari volt azt hiszem az első, amit megnéztem tőlük klipet. Tetszett, főleg Daigo hangja! :) Aztán következett a Summer Party, Everlasting, Winter Party (megemlíteném még a Grand Final-t, mert az egy kivételesen jó kis klip ^^ annyira édesek abban a sulis cuccban az iskolapadokban, meg minden!). És hát nagyon megtetszett. Egy kicsit visszavezetett a jrock-os korszakomhoz. Fel is kerestem egyik legkedvesebb blog oldalamat, ahol, tudom, mindig fent vannak a legújabb megjelenések több száz bandáról. Most sem csalódtam. Breakerz albumot, kislemezt töltöttem le és egy pv-t is. :)

● Alice Nine ^^


Egy kicsit jrock-oztam ebéd előtt (vagyis még mindig folyamatban van XDD) és épp az Alice9 került sorra. Legújabb képeket kerestem róluk. Egy alice9 fanoldalra mentem fel, mert hát ha ott nincsenek friss képek, akkor hol? Szóval keresgéltem, de fotósorozatok modult nem találtam, viszont annál érdekesebb dolgokat olvastam! ^^ Most ezekből szemezgetnék nektek...
  • Először is cigizés bandán belül. Na már most, ez persze nem olyan fontos, hiszen a mai világban ki nem cigizik... Hát pl. Shou & Nao & állítólag Saga... Hiroto és Tora pedig igen. Hiroto viszont, mint kiderült ilyen gyógynövényeset, ami kevesebb kátrányt enged ki magából, meg a dolgokat vitaminná alakítja át, szóval nem annyira káros. Egész jó szerintem!
  • Második... nem is tudtam, hogy Hiroto ilyen kis édes.. :$ Szereti fényképezni az eget, (hehe pont mint én:)) és erről készítettek is egy videót fanok, mert hogy a képeket mindig felrakja blogjára és onnan letöltötték és hát csináltak videót. Tiszta jó!:D
  • Harmadik... Megkérdezték a srácoktól egy interjúban, hogy a bandából kivel randiznának szivesen.. XDD Nos az eredmények: Nao Hiroto-val, Hiroto Nao-val, Saga Hiroto-val, Shou Tora-val, és Tora Shou-val! XDD Szegény Saga.. vele senki nem akar. :P
  • NYÁÁÁÁ!! És eddig észre sem vettem Saga hangját... A Hello Dear Numbers dvd-n a Q-ban Saga is énekel Shou-val együtt. Vagyis egyszer Saga, egyszer Shou, így felváltva.. A lényeg, hogy totál ledöbbentem, hogy Saganak milyen jó hangja van! O.o Még mindig a hatása alatt vagyok... és most jön az, hogy Nao-t is meghallgatom, hogy a Number Six-et énekekli! :D

szombat, október 03, 2009

● Hey, Jude

● Film ajánló & vélemény


Cím: Do, re, mi, fa, so, la, si, do / Doremifasolasido
Koreai cím: 도레미파솔라시도
Rendező: Keon-hyang Kang
Író: Yeo-ni Kwi
Megjelenés időpontja: 2008. április 3.
Hossz: 105 perc
Nyelv: koreai


És akkor az alapokon túl, essen néhány szó a történetről:
A Doremifasolasido egy dél-koreai romantikus film. A történet 3 fiatalról szól, az ő szerelmi háromszögükről. A zeneszerető Eun-gyu (Jang Geun Suk) beleszeret Jeong Won-ba (Ye-ryeon Cha), de kettejük szerelme nem lehet felhőtlen. Eun-gyu együttesének basszurgitárosa, Hee-won (Ui-cheol Jeong) Jeong Won régi barátja, aki családja szétszakadásáért a lányt hibáztatja és ezért mindent megtesz, hogy elválassza a szerelmeseket és próbálja magához láncolni Jeong Won-t. De hogy sikerül e ördögi terve és hogy hogy végződik a történet? Nem szeretném lelőni előre a csattanót. Mindenkinek kötelező életében legalább egyszer látnia! ^^

És akkor most én is szót ragadnék és most jöjjön a vélemény szekció.
Ma csak úgy, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag megint doramázgatni lett kedvem. Fel is kerestem egy fansub oldalt, ahol remek kis drámákat és filmeket találtam és néhányat le is töltöttem közölük. És persze ez a film is köztük volt. Jang Geun Suk a kedvenc koreai színészem (és mint énekes is elég jó helyet foglal el:D), így nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt a filmet kihagyjam. Eleve, mert énekest játszik benne. Hosszan, hónapokon át tartó tervezgetés után aztán végre megnézhettem!!
A film már az első perctől szupernek igérkezett. A lány jelleme különösen tetszett, hogy olyan rámenős. Eun-gyu karaktere is megfogott, a maga romantikusságával. Tipikus pasi persze, de totál romatikus alkat! :D És hát ott van még Hee-won. A színész srác eleve egyik imádottam, szóval nem volt gond vele, mármint a kezdetektől fogva imádtam. Aztán monnyuk ez az érzés kicsit átváltozott a film vége felé, de.. attól még szeretem. Szegénykém mindig ilyen gonosztevő szerepeket kap? :S Előbb itt, aztán Boys Over Flowers-be...
A nézése során folyamatosan kavarogtak bennem az érzelmek, ahogy váltakoztak a filmben is. Egyszer még felhőtlen és romantikus, máskor átcsap dühös és erőszakos. És a vége volt, utolsó 10 perc volt a legmegdöbbentőbb. Egy kicsit meg is könnyeztem, erre a végkifejletre sosem gondoltam volna. Sokkolt. De minden jóra fordult és ez a lényeg!! ^________^

szerda, szeptember 30, 2009

TERVEK

  • Elkezdeni egy Gackt-os fanficet! :)) {nem teljesítve}
  • Végignézni a My Boyfriend is type B-t!! {nem teljesítve}
  • Soooooook 2PM zenét letölteni!
  • Miyavit hallgatni agyba-főbe!! :D

vasárnap, szeptember 27, 2009

● Vasárnap 2.

Nos, gondoltam gyorsan feljövök és írok néhány sort. Sajnos most a gépemhez nem ülhetek oda, ezért nővéreméről írom ezt a bejegyzést.
Nos ezek történtek ma: felkelés, gépezés (filmismertetők bújása, blogolás, hírek keresése, zenehallgatás), ebéd, fekvés (és tévénézés), hajfestés, tévénézés, rendrakás (mellette zenehallgatás). És akkor most a kommentelés:
  • felkelés és egyebek, asszem erről már írtam az előzőben...
  • ebéd: Mint mindig uncsi.. tipikus vasárnapi ebédelés, csak most nem húsleves volt, mint általában, hanem ilyen összevissza v. becsinált, nem tudom hogy nevezzem. Aztán még picit utána kutyáztam, de mindkét kutya aludni bújt el, szóval nem zaklattam őket sokáig.
  • fekvés: Egész reggel fáztam, szóval be is bújtam a pihepuha ágyamba és a takaró alól lestem a tévét. Épp egy Nagy Ramszesz-ről szóló műsor ment, szóval azt néztem.
  • hajfestés: Igen, ez is eljött. Nos, befestettük a hajam. Hát reméltem, hogy olyan lesz, mint a képen, de persze az sosem olyan lesz... Hát most sem olyan lett. Olyan szép világos vörös(narancs) helyett sötétebb árnyalatú barna lett. X3 Ezt a tragédiát... Nem ilyet akartam és nem is igazán tetszik... De most ez van, majd legközelebb úgyis szőkíteni akarom a hajam, addig meg eltűröm.
  • rendrakás: Kicsit zavart már a kupi, szóval mindent szépen összeszedtem (az akaraterőm isXD) és belefogtam. A Japán-os polcom átrendeztem, mangák maradtak a szokásos helyükön, de a sok Pocky dobozt arrébb raktam, így kevesebb helyet foglalnak a polcon. Aztán a DVD-ket is összeszedtem és a Pocky-k mellé raktam. A Ryuk figurám középre helyeződött, két oldalán legyezők és evőpálcikák foglalnak helyet, azok mellett pedig kitűzők (ja és még a cosplay füleim és farkam is ide került). Az alatta lévő polcra kerültek a Mondo-k és Animestars-ok (plusz még ami animésjapános újságot találtam azt is oda). Meg a Manga könyvem is és a régi Shounen Jump-omat is oda helyeztem át. És még odakerült néhány Hello Kitty kiegészítőm (leghátra, nem feltűnő helyre), plusz egy kis legyező, ami nem összehajtható. (az ugyanilyen nagy legyező a legalső polcra került a szatyros cucc mellé)
(zene: Outsider - Loner <3) MÉG 4 NAP KONCERTIG!!

● I can't breathe!