hétfő, szeptember 21, 2009

● I wanna be made!

Kapcsolgattam a tv-t és épp az MTV került sorra. A Made ment épp, szóval meg is álltam, hogy nézzem, mert nagyon szeretem. Egy csaj akart nőiesebbé válni. Rögtön megláttam egy árulkodó jelet, mégpedig egy sapkát a fején, amire cicafülek voltak varrva!! Mondom, ez tökjó, akkor nézzük is, mert érdekel mi sül ki belőle. Jó, néztem tovább. Hát tényleg az volt, amire számítottam. Az egyik másik jelenetben egy Naruto-s köpenyt viselt!! Aztán mutatták a szobáját, ami tele volt Fullmetal Alchemist poszterekkel (vagy inkább wallscrollokkal), meg láttam egy fél Cloud-ot (Final Fantasy). Meg az is volt, hogy ő egy anime klub vezetője. Az is tök jó volt, mert egy csomóan voltak, mint animések, volt, aki Bleach-es pólóban volt. Nagyon irigyeltem. Aztán ugye a feladata az volt, hogy 5 sráccal kellett beszélgetnie, de a pasik azt mondták, hogy mindig visszakanyarodott az animék témára és hogy szerintük olyan volt a beszélgetés, mint egy sráccal. Szóval, a változás miatt, le kellett szednie a posztereket... :( Na itt kapcsoltam el. Nem bírtam nézni. Most miért baj, ha szereti az animéket. Jó, persze, ezt a Made-et ezer éve vették fel, akkor még mindenki ilyen szuper idióta volt, és akkor meg főleg nem fogadták el az animefanokat... :(
(a Cloud-os wallscroll)
Végülis a csajszi egész szép lett, meg továbbra is szereti az animéket és ez a lényeg! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése