Elment. Már túl vagyunk két napon. Egyik osztálytársam ma megjegyezte, olyan, mintha már 2 hónapja járnánk iskolába. Én még nem érzem ezt. Talán majd két hónap múlva.. XD
Túl vagyunk az első komoly tanítási napon. Igen. Első órán, matekon nem macerázott sokat a tanár, bár nem is vall rá. Rögtön jött, hogy a tavalyi anyagot nem fejeztük be és le is adta az első anyagot. Két oldalt írtunk. Második óra történelem. Szintén. Tavalyi anyag befejezése, szóval itt is elmondta a tanárúr a leckét. Bár azért itt még nem figyeltem.. hehe. XD Nos, én személy szerint könyvet olvastam. 30 oldalt olvastam el a 45 perc alatt. Persze kisebb megszakításokkal, nehogy úgy döntsön a tanárbácsi, hogy elveszi a könyvem. >_<' Aztán nyelv óránk következett, de ugye senki nem tudta, hogy milyen órája lesz, német vagy angol. Végülis először úgy volt, hogy németünk lesz és már kezdtük is volna az órát, mikor bejött a másik tanárnőnk is, hogy vele lesz angol óránk. Úgyhogy angolunk volt, ahol Anikával párban rejtvényeztünk. Etikán elmondták, hogy nem etika óráink lesznek, hanem törizni fogunk rajta. Mert ugye az etika kötelező tantárgy, de semmi értelme, szóval nem is veszünk belőle semmit. Végül dupla irodalom volt. >_< style="font-weight: bold; color: rgb(0, 0, 0);">SZERDA:
1. matematika
2. történelem
3. angol
4. etika
5-6. irodalom/nyelvtan
CSÜTÖRTÖK:
1. irodalom
2. angol/német (holnap kiderül)
3. rajz
4. történelem
5. fizika
PÉNTEK:
1-2. nincs ^w^ (mert matek és biosz spec van, de nem nekem:D)
3. informatika
4. történelem
5. német/angol
6. matematika
7. testnevelés >_<

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése